MABISZ: az életbiztosítási díjtartalékok 7 százalékkal nőttek tavaly
Az életbiztosítási díjtartalékok évek óta emelkednek, 2020 végén meghaladták a 2240 milliárd forintot, ami 7 százalékos gyarapodást jelent 2019-hez képest - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel szerdán.

Az életbiztosításokba 2008 óta nem érkezett olyan sok friss megtakarítás, mint 2020-ban, amikor 65 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek - emelték ki. A közleményben felidézték: a 2008-as válság előtt is alacsony, 5,6 százalék felett volt az életbiztosítások aránya a megtakarításokon belül, ezt követően pedig ez az arány jelentősen csökkent. Tavaly azonban megfordulni látszott a trend: negyedévről negyedévre emelkedett az életbiztosítások részesedése, december végére 3,4 százalékra nőtt - tették hozzá.
    
Az életbiztosításokon belül Magyarországon a kockázati életbiztosítások száma a legmagasabb, tavaly év végén számuk meghaladta a 700 ezret - ismertették. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kockázati életbiztosítások váratlan tragédia esetén az egyik legkézenfekvőbb anyagi támogatást jelentik, gyors pénzügyi segítséget nyújtanak a kedvezményezetteknek a biztosított rokkantsága vagy halála, sőt bizonyos esetekben balesete, betegsége esetén is.
    
A közlemény szerint a MABISZ online kampányt indít ennek a terméktípusnak a népszerűsítésére.

Forrás: Hír.ma


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.12
PoweredBy: SK Trend Kft