Hogyan változik a biztosítás gépjármű-ajándékozás esetén?

Mindig kössön kötelező biztosítást!Egy gépjármű ajándékozása már önmagában is izgalmas esemény, történjen az családi, baráti vagy munkahelyi körben, ám hogy a meglepetés később is jó élmény maradjon, érdemes a vele járó adminisztrációs ügyeket is időben átgondolni és elintézni. A tulajdonosváltás többek között a gépjármű biztosítására is hatással van. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan.

A gépjármű ajándékozása valójában egy tulajdonjog-átruházási megállapodás, melyet ajándékozási szerződéssel kell dokumentálni. Ezt a változást az illetékes hatóságoknál (okmányiroda vagy járási hivatal) és a gépjármű biztosítójánál is be kell jelenteni, sőt az ajándékozottnak a szerződés hatálybalépésének napjával új kötelező biztosítást kell kötnie, míg az ajándékozó ugyanezen a napon érdekmúlás jogcímen felmondhatja saját KGFB szerződését – a már befizetett díjat pedig időarányosan visszakapja.

Tévhit, hogy az ajándékozottra automatikusan átszáll a gépjármű meglévő kötelező biztosítása, azt csak frissíteni kell az új tulajdonos adataival. Jogszabályi előírás, hogy a gépjármű tulajdonjogának vagy üzembentartó jogának változása esetén az új tulajdonosnak vagy üzembentartónak új kötelező biztosítást kell kötnie. Ezt nem feltétlenül a korábbi biztosítónál kell megtennie, szabadon kalkulálhat és összehasonlíthatja a biztosítók KGFB ajánlatait az Eurorisk KGFB díjkalkulátorában is, ahol akár azonnal meg is kötheti új szerződését. Ezt az igazolást magával kell vinnie az új tulajdonosnak a gépjármű átírásakor.

Ha kiskorú gyermek nevére történik az ajándékozás, vagyis kiskorú az új tulajdonos, akkor az üzembentartó (pl. szülő, nagyszülő) nevére kell kötni a KGFB biztosítást.

Új KGFB szerződés kötése vagy biztosítóváltás szakértői segítséggel, teljeskörű alkuszi ügyintézéssel, kényelmesen. Próbálja ki díjkalkulátorunkat vagy kérje ügyfélszolgálatunk segítségét a 06 1 585 8888 telefonszámon, vagy írjon az info@eurorisk.hu e-mail címre.



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.12
PoweredBy: SK Trend Kft